„Mit fogdossa a kapaszkodót?" Ketrecharc a buszon


Település:
Budapest, 8. kerület

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Létrehozva:
2021-03-22 18:18:09

Cikk írója:
Kovács István


„Mit fogdossa a kapaszkodót?" Ketrecharc a buszon

Furcsa jelenetnek voltam szemtanúja valahol Budapesten. Olyan jelenetnek, amit 2020 márciusa előtt észre sem veszek, mert egy percen belül, a legudvariasabb regiszterben elintéződött volna. 2021 ben viszont élőben sugárzott verbális pankráció kerekedett belőle.


4 órája

Furcsa jelenetnek voltam szemtanúja valahol Budapesten. Olyan jelenetnek, amit 2020 márciusa előtt észre sem veszek, mert egy percen belül, a legudvariasabb regiszterben elintéződött volna. 2021 március elején viszont élőben sugárzott verbális pankráció kerekedett belőle.

© Getty Images

Egy karanténban megsápadt asszony és egy hajlott hátú, magas, enyhén kopaszodó férfi állt a gyér forgalmú busz közepén. A férfi kapaszkodott, a nő csak támaszkodott. Utóbbi egy zsebkendőért nyúlt a kabátjába, és közben véletlenül kirántotta a jegyét. A férfi előzékenyen közelebb lépett, és fel akarta venni. Ennyi a jelenet.

Milyen párbeszéd zajlott volna köztük 2020 márciusa előtt?

– Tessék asszonyom, a jegye. Leejtette.

– Jaj, de kedves öntől, uram, nagyon szépen köszönöm!

– Igazán nincs mit.

– Nagyon fáj a hátam, rossz lett volna most hajlongani. Piac, porszívózás, zoknipárosítás… nehezen bírom már. Még egyszer fogadja hálás köszönetemet.

– Ugyan már, asszonyom, ez csak természetes. Bármikor megtenném.

És most lássuk, hogyan zajlott a dialógus májusban:

– Nehogy felvegye! – a nő rémülten ugrott a férfi felé, aztán rájött, hogy átlépte a kívánt távolságot, úgyhogy visszahőkölt, és csak a kezét tartotta óvón a földön heverő jegy felé. – Hagyja ott!

A férfi csodálkozva pillantott fel.

– Tessék?

– Mondom, ne érjen hozzá! – a nő szeretett volna lehajolni, hogy biztonságba helyezze a jegyet, de egyrészt a férfi közelsége, másrészt a kátyús út megakadályozta a cselekvésben. – Hagyja a földön.

– Hagyjam a földön?

– Ne nyúljon hozzá! Hogy képzeli, hogy ilyen időkben… ezt?

– Ja. – a férfi kapcsolt, de szolid visszavonulás helyett inkább támadásba lendült. – Milyen időkről beszél? Talán háború van? Vagy ledobták az atomot? – és gúnyos ajakreszketéssel bámult a nőre, mint egy megbántott szerelmes, akinek visszautasították a karikagyűrűjét.

– Tudja azt maga! Itt fogdosta össze a kapaszkodót a szemem láttára, utána meg a jegyemet akarja piszkálni? Normális maga?

– Mi? De hát csak udvarias voltam! Elment magának az esze?

– Magának ment el, ahogy látom! Tessék, még a maszkja is félre van csúszva! Hogy engedhették így felszállni a buszra?

– Egészen simán. – röhögött a pasi, aki egykor udvarias akart lenni. – Nem mindenki olyan elmebeteg, mint egyesek. Magának senki sem szólt róla, hogy ez az egész csak egy mesterséges hisztéria? Hogy sokkal többen halnak meg influenzában, mint ebben a média által felfújt lufiban?

– Leszarom, hogy maga miket gondol! – fújtatott a nő, aki egykor boldogan fogadta volna az udvariasságot. – Tőlem abban hisz, amiben akar, amíg a jogaimat tiszteletben tartja!

– Milyen jogokról beszél? Nem az amerikai Délen vagyunk! Csak segíteni akartam magának!

– Az egészséghez való jogomról beszélek!

– Bocsánat, hogy beleszólok. Az most tényleg nem jó, ha hozzáér mások cuccaihoz. Bemondták a tévében. – így egy kopott botba kapaszkodó öregúr az egyik hátsó ülésről.

– Mi van? – a férfi kezdte elveszteni a fejét. – Itt mindenki hülye?

– Nem vagyok hülye, csak óvatos. Bocsánat, hogy beleszóltam. – a bácsin látszott, hogy ötször megbánta a moderálást.

– Nem hülye? Hány éves maga? Száz? És kint mászkál vírus idején? – mondta ingerülten a férfi, elfelejtve, hogy az előbb még a hisztériáról lamentált. – Otthon kéne ülnie a hintaszékében, nem idekint rohangálnia!

– Igaza van! – csatlakozott hozzá az asszony váratlanul. – Miért utazgat ilyenkor? Tudja, hogy a vírus az idősekre jelenti a legnagyobb veszélyt? Százezrével halnak meg világszerte, csak mert nem képesek kicsit a fenekükön maradni!

– Nahát, még sosem hallottam ilyesmiről, hogy az öregek meghalnak! – a férfi nem díjazta, hogy a nő mellé állt.

Úri gesztusának visszautasítása mély sebet ejtett a lelkén.

– Na hagyják már békén a bácsit! – mordult fel egy tüsihajú harmincas. – Maszkban, kesztyűben van, és nyilván be kell vásárolnia, ha nem akar éhen halni! Ki fog rajta segíteni? Majd a politikusok teszik a kaját a küszöbére? – és szarkasztikusan felkaccantott.

– Egyrészt. – avatkozott közbe egy melírozott hajú nő. – Másrészt tudták, hogy milyen mentális hatása van a karanténnak? Az idősek elmagányosodnak, aztán a depresszió végleg legyengíti az immunrendszerüket, és máris kész a baj!

– Engem sose kérdez senki. – ingatta a fejét egy férfi bánatosan. A maszkja alól előkunkorodott fekete szakálla. – Nekem mindig kuss van. A saját hazámban!

Ezen az oda nem illő fordulaton egy pillanatra mindenki elcsodálkozott, aztán folyt tovább az égiháború.

– Az ilyenek miatt tartunk ott, ahol tartunk! – kiáltotta a jegyes asszony harciasan. – Nyugodt szívvel összefertőznek, aztán meg mindent megmagyaráznak, és a végén ki jár rosszul?

– Így van. – csatlakozott a melírozott hajú, de közben bocsánatkérően pislogott a magas férfira, mintha akarata ellen, mondjuk a női szolidaritás ösztönös nyomására cselekedett volna. Az öregúr közben leszállt. Láttam, hogy a megállóban maradt a következő buszra várva. A férfinak kezdett ellilulni az feje.

– Az a baj, hogy minden politika. – morfondírozott a tüsihajú. – Még ez a rohadt vírus is az. Mindig csak a politika, meg a pénz… Figyeljék meg, jön a recesszió, aztán nemsokára már a levegőért is fizetnünk kell.

A többiek azonban nem figyeltek az eszmefuttatására.

– Hát én járok rosszul! – folytatta az asszony. – És mindig az ilyenek miatt, akik dolce vitáznak, akik ügyesen csűrnek-csavarnak, akik azt képzelik, hogy mások felett állnak, hogy rajtuk nem fog a vírus, hogy nekik mindent szabad! Jaj… a hátam is megfájdult! Piac, porszívózás, zoknipárosítás, és most meg maga! Az egész maga miatt van!

A jegy még mindig árván feküdt a földön. A férfi, aki egykor udvarias akart lenni, torz, provokatív mosollyal nyúlt ismét érte. Az asszony villámgyorsan rálépett.

– Na abból nem eszik! – nevetett kissé őrülten. A férfi szemei vérben forogtak, azon se csodálkoztam volna, ha kettétöri a nő lábát, mint a gyufaszálat, vagy csak derékon kapja, felemeli a magasba, és arcon köhögi. De végül nem lépte át a határt. Már csak azért sem, mert közben a buszvezető megállt a pirosnál, és a plexiüvegen keresztül közölte, hogy amennyiben nem hagyják abba a cirkuszt, kihajítja őket a következő állomáson. Mint a régi Hofi-viccben, amikor végül megérkezik az erdész, és mindenkit (németek, partizánok) kizavar az erdőből.

– Még jó, hogy nem rendőrt hív. – morgolódott a férfi, és megigazította a maszkját. – Hiába, házmesterországban élünk.

A nő valamit dörmögött az orra alatt az önmagából kifordult világról, aztán hátat fordított a férfinak és kibámult az ablakon. Hirtelen nagy csend lett, csak a busz zötyögése hallatszott. A tüsihajú a mobilját nyomogatta, a melírozott nő magazint lapozgatott, a hajlott hátú férfi egy ideig a sápadt asszony hátát vizslatta. Aztán ő is elnézett a másik irányba.

Talán egy kicsit szégyellték magukat.


forrás ÉVA Magazin - Veled vagyunk mindenhol! (evamagazin.hu)