|
|||
honfoglalás előtt is lakott volt.
Elek nevét elsőként 1232-ben említik. A török időkben kihalt. 1724-ben Békés megye több más településéhez hasonlóan Harruckern János György betelepítette német telepesekkel.
Vályi András 1796-ban ezt írta a településről: "ELEK. Elegyes német, és oláh falu Arad Vármegyében, földes Ura Báró Harucker Uraság, lakosai katolikusok, és ó hitűek, fekszik közel a’ fejér Köröshöz, határbéli földgye elég termékeny, noha egy részen határja salétromos, melly hasznos marháiknak, szőlei is meglehetősek lévén, első Osztálybéli.
Fényes Elek 1851-es leírása alapján: "Elek, oláhul Aletye, német falu, Arad vgyében, Békés vgye szélén, Gyulához délre 2 mfd., 382 házzal, és 3090 lak., kik kevés oláh cselédet és házatlan zsellért kivéve, romai kath. németek, kiket 1724-ben b. Haruckern Ferencz telepitett ide Würtembergből, Frankfurt vidékéről, Bajorországból. Van szép paroch. temploma. Róna határa 7517 1/2 h., mellyből szántóföld és kaszálló, mindenik lakosnak egy tagban, 5196 1/2 hold; közlegelő 1914 h., szőlő 130 h., pótlék urb. föld 260 hold, majorsági curialis hely 12 h. és 5 hold dézsmáskert, s 17 hold föld. Földje fekete homokos, s az idevalók főleg tisztabuzát, s ugar helyett kukoriczát termesztenek. Marhatenyésztése a juhon kivül virágzó, de nem a határon, hanem a szomszéd pusztákon bérlett földeken. Általjában az eleki lakosok igen vagyonos és fáradhatlan emberek. Birtokosa: gr. Wenkheim Ferenczné, szül. gr. Pálffy Borbála.
1854-ben már mezőváros, majd e rang megszűnése után a 19. század végén nagyközséggé alakult. Ekkoriban már zsidók is éltek a községben. Kiemelkedett közülük a Schillinger, Philipp és Blantz család.
Az 1880-as népszámlálás idején Elek lakosságának 65%-a vallotta magát németnek, 24%-a románnak, 1%-a szlováknak. A magyar lakosság ekkoriban még csak 10%-ot érte el.
A Révai nagy lexikona szerint: "Elek: nagyk. Arad vm. eleki j.-ban (1910) 7261, túlnyomóan német, tov. oláh és magyar lak. A járás szolgabirói hivatalának székhelye, van takarékpénztára, takarék- és hitelegylete, tejszövetkezete, csendőrőrse, vasúti állomása, posta-, távíró és telefonállomása.
A trianoni békeszerződés után a fejlődő község az országhatár közelébe került, elvesztette piaca nagy részét. 1920 és 1923 között a csonka Arad vármegye székhelye volt, 1923-tól 1946-ig Csanád, Arad és Torontál k.e.e. vármegyéhez tartozott, melynek neve 1945-től egyszerűen Csanád vármegye lett. Eleket 1946-ban csatolták Békés vármegyéhez, és ekkor vesztette el járási székhely szerepkörét is.
A második világháború alatt a helyi zsidóság tagjait munkaszolgálatra és Auschwitzba hurcolták, a huszonhat eleki zsidó közül csak nyolcan maradtak életben. A háború után a német lakosokat elhurcolták kényszermunkára és más telepeseket telepítettek a helyükbe. Eleken a kitelepítések egyik legszörnyűbb fejezetét írták: a statisztikák szerint 5619 német lakost űztek el otthonukból, többet, mint amennyi a város teljes mai lakossága . 1990 óta rendszeresen találkozókat rendeznek Elek lakói az elüldözöttekkel.
Eleknek 1950 és 1990 között mindvégig önálló tanácsa volt, 1970-ben nagyközséggé nyilvánították. Békés megyéhez 1946-ban történt csatolásától a járások megszűnéséig, 1983 végéig a Gyulai járáshoz tartozott, ezután 1990-ig a Gyulai városkörnyékhez.
Elek 1996 óta város. Napjainkban több nemzetiség is lakja, németek, szlovákok, románok, cigányok.
Népcsoportok
2001-ben a város lakosságának 84%-a magyar, 8%-a román, 4%-a cigány és 4%-a német nemzetiségűnek vallotta magát, illetve kisebb szlovák közösség is él itt.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 81,9%-a magyarnak, 8% cigánynak, 4,2% németnek, 5,5% románnak, 1,1% szlováknak mondta magát (17,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).
Forrás: Wikipédia